A következő Falk Art Fórum fesztivál időpontja: 2019. május 18.

30 éve történt Baltimorban AMIKOR A MŰTÁRGY PUSZTA BEFEKTETÉS LETT

Aktuális » Hírek - 30 éve történt Baltimorban AMIKOR A MŰTÁRGY PUSZTA BEFEKTETÉS LETT


Soha nem volt kérdés, hogy a műtárgyak egy része befektetési célokat is szolgál, a piac értékőrző, sőt értéknövelő tulajdonsága miatt különböztette meg a műveket más értéktárgyaktól. 

De csak a 20. században lett először általánosan elfogadott, hogy pusztán pénzhelyettesítőnek, profitnövelőnek is tekintető egy műalkotás. Andy Warhol, akit pedig senki nem vádolhat azzal, hogy nem tett volna meg mindent művei eladhatóságáért, 1977-ben még így írt azokról, akik egy művel maguknak hírnevet, bankszámlájuknak profitot vásároltak: „Tegyük fel, hogy valaki meg tud venni egy 200 ezer dollárt érő képet. Véleményem szerint jobban tenné, ha a pénzt kötegbe rendezné, és kitenné a falra. Így, ha valaki meglátogatná, a falon lévő pénz lenne az első dolog, ami a szemébe ötlene.”

Körülbelül a múlt század harmadik negyedéig ár és kvalitás szorosabb kapcsolatban állt egymással, minthogy kialakulásuk egy természetes folyamat eredménye volt. Sir Alan Bowness a londoni Tate Gallery egykori igazgatója fogalmazta meg azt a négy fejlődési szakaszt, amely az – erkölcsi és anyagi – értékeléshez vezetett a művészetek történetében. Az első az elismerés. Művészek egyszer csak úgy tekintenek egyik társukra, mint meghatározó egyéniségre. A második szakaszban a szakirodalom, a komoly kritika elfogadja, írásban is megfogalmazza ezt. A harmadik állomás az, amikor a gyűjtők és a kereskedők is felismerik az illető művész kimagasló, meghatározó művészetét és végül, a negyedik szakaszban a közvélemény megtanulja, elfogadja ezt a minősítést. A felismert és így fontosnak elismert művész alkotása innovatív és élvezetet nyújt, tehát drága. Ez a folyamat, Bowness kutatásai szerint, általában húsz-huszonöt év alatt zajlik le, s alátámasztja ár-érték viszonyát. Fontos kiegészítője még ennek a folyamatnak az a tény, hogy a legeredetibb új művek szerzői lazább, szorosabb alkotói csoportokhoz tartoznak. Ebből pedig két dolog is következik: fontos, hogy a művészek mit tartanak egymásról, és csaknem lehetetlen, hogy fel nem ismert géniuszok egy ismeretlen sarkában a világnak egyedül remekműveket alkotnak.

A műkereskedelem eme tiszteletreméltó reputációját évszázadokig respektálta minden résztvevője. Annak ellenére, hogy a gazdasági világválság és a nagy háborúk fényesen bizonyították, hogy a műtárgyban rejlő érték időtálló és megtérül a befektetés, még a mind nagyobb mértékben növekvő aukciós házak is tagadták, hogy úgy tekintetének a műtárgyra, mint pénzügyi invesztícióra. Még akkor is így nyilatkoztak, amikor pedig már időszaki jelentéseket adtak közre a legmagasabb leütési árakról, amikor az Art Market Index az árak különböző szempontú elemzéseit adta közre. Azután 1989-ben megtört a jég, egy Baltimorban székelő befektetési bank, az Alex Brown and Sons egy elemzésében a Sotheby’s aukciósház részvényeinek vásárlására buzdította befektetőit, s a korábbi hangnemtől eltérő, pénzügyi elemzés alá fogta a műkereskedelem világát. A tizennyolc oldalas dokumentum arra hivatkozott, hogy a világon található festmények, szobrok és grafikák értéke legalább 10 milliárd dollár és értékük évente 15–20 százalékot emelkedik. Abban az időben azoknak az amerikaiaknak a száma, akiknek kedvtelésük a műgyűjtés volt, évente 10–12 százalékkal nőtt, s számuk megháromszorozódását várták, amint a háború után „baby boom” generáció 35–55 éves kor közé ér. Az elemzés ezután részletesen kitért a leggazdagabbak jövedelmének és az aukciók leütési árainak összevetésére, hogy világosan érzékeltesse, van mit a művészeti piac felé terelni. Majd a Sotheby’s aukciós árindexének adatait részletezve rámutatott, hogy az előző tizenhárom esztendőben az eladott művek átlagára 15,5 százalékkal emelkedett, míg ez a szám az utolsó öt évre vetítve már 19,7 százalékos növekedést mutat. Ebben a tizenhárom éves periódusban csak egyetlen olyan év volt (1981), amikor az árindex lefelé mutatott, akkor is csak 5 százalékos volt a csökkenés. A tanulmány megemlítette még, hogy az árverések társadalmi eseménnyé nőtték ki magukat, hírességek és milliomosok versengenek egy-egy műalkotásért – és a sajtóbeli hírverésért. A Brown-elemzés szavakba öntötte hát azt az addig ki nem mondott, de látható folyamatot, amelynek eredményeként a magas ár mutatja meg, melyik a jó mű és nem fordítva.

Tíz esztendővel a Brown-elemzés elkészülte után, 1998-ban a legnagyobb svájci bank, az UBS, Art Banking néven új szolgáltatást kezdett kínálni ügyfeleinek. Kezdeményezése néhány hónappal előzte csak meg az eBay és a Google internetes kereskedő és kereső szolgáltatását. A bank a befektetést helyezte előtérbe, világosan érthetővé téve, hogy ügyfele anyagi gyarapodását tekinti elsődleges céljának, és ehhez olyan szakértői hálózatot kínált, amely valós segítséget nyújt a vásárlónak. Tanácsot ad a gyűjtőnek, hogyan alapíthatja meg és gyarapíthatja gyűjteményét, hogyan talál segítséget az értékek becsléséhez, ha szükséges, képviseli őt a különböző árveréseken, megkönnyíti a fizetés módját, megszervezi a műtárgy szállítását, biztosítását, ügyel, hogy elkerülje kliense az illegális műkincspiac áruforgalmát.

Ma ez már történelem – pedig alig harminc év telt el.

 

 

 

« Vissza