Minden eddiginél több érdeklődőt vonzott a negyedik alkalommal megrendezett Falk Art Fórum

Archívum » Minden eddiginél több érdeklődőt vonzott a negyedik alkalommal megrendezett Falk Art Fórum

Minden alkalommal különlegességgel várják a látogatókat. Az idei kiemelt programnak a B55 Galéria adott otthont. Az elmúlt években a fotóművészet újra az érdeklődés középpontjába került, s a kiállításokon és az árveréseken ma már megjelennek a régi idők fotográfiái éppúgy, mint a kortársaké. A fotóművészet tovább népszerűsítése érdekében a FAF meghirdette az első Ezüstkép Fotópályázatot. A részt vevők alkotásait a B55 Galéria egy délutáni nyitófogadást követően állította ki.

A gyermekeknek is kedveztek a szervezők, s ebben ez alkalommal is Budapest első, és azóta is egyetlen gyermekkönyvesboltja, a Pagony, valamint a Noha Stúdió és Alkotóműhely segített nekik. Az egész napos gyermekprogramon a jövő művészetpártolóit, és a játszani vágyó felnőtteket várták. A szervezők olyan foglalkozással készültek, amelyben helyet kapott egy kis irodalom, egy kis mese és sok-sok kézművesség, mivel a résztvevők térbeli képeslapokat és újrafelhasználható anyagokból dísztárgyakat készíthettek.

További érdekességnek ígérkezett a tavalyi évben már nagy sikert aratott padfestési akció. A program lényege, hogy azok a művészek, vagy művészi vénával megáldott műkedvelők, akik kedvet éreztek a natúr fenyőpadok kifestésére, munkájukkal műalkotássá varázsolták azokat.

Mivel a Falk Miksa utca ezen a napon egy hatalmas, utcányi tárlat, a szervezők, az idei fesztiválon is tárlatlátogatásra invitálták a közönséget. A csoportok a Falk Miksa utca - Balaton utca sarkáról indultak, az érdeklődők szakavatott vezetők segítségével járhatták végig a galériákat.

Az Ezüstkép fotópályázat anyagának bemutatását a B 55 galériában Kincses Károly fotómuzeológus vállalta. Nagy T. Katalin művészettörténész a galériák kortárs festményeiről tartott tárlatvezetést, míg Konrád Miklós, műkereskedő a bútorok között kalauzolta el a Fórom résztvevőit. A kerámiák szakértője Csupor István etnográfus, a Néprajzi Múzeum főmuzeológusa volt.

A Moró Antikban ezen a napon nyílt meg a Japán fametszetek kiállítás, s azok számára, akik nem tudtak a megnyitón részt venni, tárlatvezetést tartottak az esti órákban.

Az újonnan megnyílt Dénes galériában szőnyegekről hallhattak előadást az érdeklődők. A Bujanovics Antikvitás útiórákat, a WLADIS Galéria pedig gyertyatartókat bemutató tárlattal készült e neves napra.

A műkereskedők között akad jónéhány vérbeli zenész is. Ezen a napon 14 órától a műkereskedő-zenészek mellett a Jazz and More énekegyüttes, és a New Yorkban élő Linda Sue Moshier énekesnő szórakoztatta a közönséget.

Ezen felül, egyéb zenei programként 15 órától a Pintér Antikban a Sebő Együttes Lázár Ervin műsora volt meghallgathatható, míg 20 órától ugyanitt Grencsó Bio Kollektív zenélt a jazz szerelmeseinek.

A kortárs művészet iránt érdeklődőknek kínálták a szervezők Csordás Zoltán kiállítását a Bardoniban, Kelemen Károly Protézisképek című kiállítását a Memoart Galériában, a Művészek a természetről című kiállítást a Pintér Sonja Kortárs Galériában, Tábori András kiállítását a Stereo Gallery-ben és Fürjesi Csaba kiállítását a Múzsa Galériában.

A Nagyházi Galéria aukciós festménykiállításával várta az érdeklődőket, a Virág Judit Galéria a Soros-gyűjteményt bemutató tárlattal készült, a Kieselbach Galéria pedigmeglepetést tartogatott a FAF látogatói számára. A Haas Modern Galériában Modern klasszikusok – Klasszikus modernek III. címmel XX. századi festmények és rajzok kiállítása volt látható, de még további kiállítás-megnyitókra is sor került a FAF-on.

A Haas Galériában Schubert Ernő akvarelljeit bemutató kiállítás nyílt, a Körmendi Galériában Páthi Diána festőművész kiállítása, a MissionArt Galériában pedig Szabó Gyula festményeinek tárlata volt megtekinthető.

A Falk Art Fórum programjaival legközelebb szeptember 20-án találkozhatunk.

« Vissza