A legfőbb mecénás

Archívum » A legfőbb mecénás


Eöttevényi Zsófia és Bilibók Botond a Concorde Alapkezelő Zrt. részéről

Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Falk Art Fórum. A Concorde Alapkezelő az első alkalomtól támogatója az eseménynek. Mik az eddigi benyomásai?

Amikor a szervezők megkerestek a Falk Art Fórum gondolatával, akkor felidéztem nekik a Concorde Alapkezelő tizenegy évvel ezelőtti indulását. A Concorde Értékpapír zrt. mögött már négy sikeres év volt amikor a döntés megszületett egy vagyonkezelő társaság, a Concorde Alapkezelő indulásáról. Hosszú távra terveztünk. Az első időszak az óvatos alapozásé volt. Nagyon körültekintően, konzervatív befektetési szemlélettel, ügyfelekkel szembeni maximális empátiával kezeltük a ránk bízott, akkor még kis vagyont. Mára közel 190 milliárd forintos vagyont kezelő társasággá nőttünk, s a legnagyobb független magyar vagyonkezelő cég vagyunk. A Falk Art Fórum szervezőit azzal bíztattam, hogy bátran fogjanak bele, adjanak néhány évet maguknak és az eredményességet csak akkor szabad megítélni. Minden kezdet nehéz, sok akadályt kell legyűrni, de következetes, kitartó munkával sikerülni fog. Nagyon jó úton halad a FAF ebbe az irányba. Biztos vagyok benne, hogy a fővárosnak szüksége van egy élettel és galériákkal teli koncentrált helyre, ahol sokan hasznosan, a felfedezés örömével tudnak végigsétálni. A FAF ehhez katalizátorként járul hozzá.

Foglalkoznak műtárgy befektetésekkel is?

Nem, a mi befektetési területünk a pénz és értékpapírok világa. Bár ebből a tekintetből sok hasonlósággal találkozunk. Mind a két terület, mint minden befektetés, az értékállósággal és az értékgyarapítással foglalkozik. Mi a „olcsó” kötvényeket és részvényeket keresünk, csakúgy mint azok akik a galériák utcájában „vadásznak” olcsó művészeti tárgyakra. A lényeg itt is ott is az, hogy néhány év vagy évtized távlatában múlva az értékét megőrizze vagy értékesebb legyen.

Elképzelhető, hogy a jövőben kiterjed a tevékenységük erre is?

A világ befektetési szektorában óriási változások történnek. Ma már a nyersanyagoktól, az ingatlanokig lehet befektetési termékeken keresztül befektetni. Tehát nem kell kőolajat, ércet, vagy  ingatlant közvetlenül vásárolni, hanem elég egy értékpapírt venni ami mögött ott vannak ezek az eszközök. Ha a kőolaj, érc vagy az ingatlan ára emelkedik akkor az illető értékpapír árában ez tükröződik. Az utóbbi években kezdenek megjelenni a műtárgyakba fektető alapok is, éppen a napokban került az asztalomra van egy ilyen luxemburgi alap indulásáról szóló tájékoztató. Nem vagyunk messze attól, hogy nálunk is megjelenjenek.

« Vissza