Sikeres volt a 19. Falk Art Fórum!

Archívum » Sikeres volt a 19. Falk Art Fórum!

Kedvelik az égiek a Falk Miksa utca boltosait és galériásait, a ronda, esősnek ígérkező hétvége május 18-ra, a 19. Falk Art Fórum idejére verőfényes, kellemes időre változott. Az autósforgalom elől lezárt utcán fehér sátrak sorakoztak, a galériákba pedig alig fértek be az emberek, oly vonzóak voltak a programok. Derekas munkát végeztek a szervezők, hiszen a sok, egymástól eltérő vagy éppen hasonló, s így egymással konkuráló üzlet tulajdonosával nem könnyű egyezkedni, s egyeztetni a programokról. Törekvéseik azonban sikerrel jártak, a galériák többsége ugyanis, némi hezitálás és ötletelés utá, több saját eseményt is szervezett.

Vetítettképes előadáson tekinthetett be az érdeklődő a múlt század első felének nagypolgári és arisztokrata enteriőrjeibe Somlai Tibor értő kalauzolásával. Izgalmas volt Somlai segítségével felfedezni az egyedi, a korra jellemző vonásokat vagy éppen ellenkezőleg, a nagyon is újító elképzeléseket a lakásbelsőket ábrázoló fotókon. A Bodó Galériában tartott előadáson megtapasztalhatta mindenki, hogy ha értő szó irányítja tekintetünket a fontos dolgokra, egy látszólag semleges szobabelső is rögtön titkokat árul el lakóiról.

Hasonló érzések kerítették hatalmukba azokat is, akik Balázs Kata idegenvezetővel sétáltak végig a Falk Miksa utcán, s nemcsak magasba emelték tekintetüket, de a meglibbenő függönyök mögött egykor élt emberekről szóló történeteket hallgatva, szinte látták is a megelevenedő múltat.

Az utcában mind sikeresebb lakberendezési galériák ajánlataihoz kapcsolódott az a beszélgetés, ami arról szólt, hogy mitől lesz szép, személyes és egyedi az otthonunk. Kajdi Csabával, a Visage Models vezetőjével és Varga Judit díszlettervezővel Szegal Hanna Lea művészeti menedzser társalgott a trendekről, s arról, a fiatalok vajon mihez tudnak igazodni ma, ha saját lakásukat rendezik be. A Pintér Galériában is a műkereskedelem felé első lépéseiket tevő új generációról esett szó. A kortárs műgyűjtés lehetőségeit a Fiatalok a kortárs piacon – A gyűjtők, a művészek és a szakértők szempontjai című rendezvényen.

A múlttal foglalkozott a megemlékezés keserédes hangján a Bánó András vezetésével megtartott kerekasztalbeszélgetés is a Nagyházi Galériában, ahol a névadó tulajdonos, Nagyházi Csaba alakját, munkásságát idézték meg a jelenlévők. A zsúfolásig telt terem ugyanaz volt, amiben 25 évvel korábban lezajlott az első árverése a galériának. Nagyházi Csaba 75 éves lenne ebben az esztendőben, s szakértelme, nyitott, barátságos személyisége nélkül egészen biztos, hogy a jelen magyar műkereskedelme is kissé másként alakult volna. Sokan az ő nyomában jöttek az utcába boltot nyitni, s nem véletlen, hogy a kereskedők szerveződő közössége is vezetőjének választotta őt egykoron. A laikus nagyközönség számára tán nem lett sztár, nem hajszolta a „leg”-eket, de a szakma számára etalon volt.

Az idei Falk Art Fórum a japán–magyar diplomáciai kapcsolatok fennállásának 150. évfordulója alkalmából több japán tematikájú programot szervezett. Volt kimonó bemutató, árusítottak szakét, kóstoltak szusit, s a Moró Antikban, gyönyörű japán kardok árnyékában ismerkedtek a látogatók a fáradhatatlannak tűnő Zopcsák Feri segítségével a kalligráfia művészetével. Az érdeklődők saját nevüket, szeretteik monogramját, jó kívánságokat, s egyéb szlogeneket rajzoltattak a mesterrel napestig, hogy azután boldogan vigyék haza a szép japán betűkkel teli lapot.

A kellemes nyárelőn sétálóknak szólt a zene is az Odett kérésére megjelent utcazenészek illetve a Titok Bisztro jóvoltából. Troll Balázs egy szál gitárral, s szép hangjával sok embert állított meg, Weszely Ernő harmonikája a Haas Galéria udvarán, nosztalgiára csábított. Ahogyan nosztalgikus hangulatot keltett a MissionArt Galéria is, amikor 30. születésnapjukra készülve szeretett, korábban már bemutatott képek közül válogatott egy tárlatra valót.

Nem titok, hogy a fesztivál célja a Falk Miksa utca népszerűsítése, a boltok, galériák nyitott ajtaja mindenkit vár ilyenkor, s arra bátorít, hogy azok is betérjenek, válogassanak, nézelődjenek, s kérdezzenek bátran, akik túlzottan titokzatosnak vagy drágának gondolják a műtárgyak, a régiségkereskedők világát. A rendezők azt remélik, nem kell egy újabb évet várni azokra, akik most bekukkantottak az üzletekbe – talán már a jövő héten visszatérnek.

 

További érdekes információk az Art & Antique Street oldalán.

« Vissza